A kávé egyszerre jelenti azon termékeket, melyeket bizonyos kávéfajok magvainak feldolgozásával állít elő a mezőgazdaság és az ipar (pl. pörkölt kávé, szemes kávé, babkávé, őrölt kávé), valamint azt az italt, amelyet az előbb említett termékekből készítenek, s amely világszerte népszerű élvezeti cikk.
A kávé egyszerre jelenti azon termékeket, melyeket bizonyos kávéfajok magvainak feldolgozásával állít elő a mezőgazdaság és az ipar (pl. pörkölt kávé, szemes kávé, babkávé, őrölt kávé), valamint azt az italt, amelyet az előbb említett termékekből készítenek, s amely világszerte népszerű élvezeti cikk.A kávé fő hatóanyaga a koffein, de ma már létezik olyan kávé is, amelyben – többségében vegyipari módszerekkel – csökkentett koffeintartalom található; ennek neve „koffeinmentes kávé” (nemzetközi neve gyakran „decaf”, a „decaffeinated” rövidítése).
Bár a kávé (Coffea) nemzetség sok fajt számlál, csak két fajának terméséből készítenek kávét: az arab kávéból (Coffea arabica) és a robuszta kávéból (Coffea canephora). A két faj környezeti igényei erősen eltérőek. Az arab kávé adja a jobb kávéalapanyagot, de kényesebb a robuszta kávénál, termesztése sok körültekintést és gondosságot igényel. A kávécserjék fejlődéséhez a tökéletes feltételeket csak 900 méter feletti trópusi területeken lehet biztosítani, hiszen nélkülözhetetlen számukra a termékeny talaj, a nagy és egyenletes csapadékmennyiség és a 15–24 °C közötti hőmérséklet. Az arab kávé adja a kereskedelemben kapható kávé 75%-át. A robuszta kávé igénytelenebb, ellenállóbb, tűri a hőséget és a nagy páratartalmat, termőterülete a 900 méter alatti trópusi síkságokon van. Elsősorban Nyugat-Afrikában és Indonéziában termesztik, a többi kávétermelő ország az arab kávét favorizálja.
A kávészemek szüretelését kézzel végzik, mert csak a piros, érett magokat lehet leszedni. Ezután a termőhelytől függően száraz vagy nedves eljárással azonnal tisztítják és érlelik a szemeket, mert a kávébogyó nem tárolható. Ahol a napsütéses órák száma elegendő, ott a magokat négy hétig kiterítve szárítják a napon, majd egy hántológép segítségével a babszemet és a gyümölcshúst elválasztják egymástól. Vietnámban és Elefántcsontparton óriási vermekben elföldelik, és a következő évben a magokat kiásva átmossák. Így a hántolás költségét megspórolják. Ahol viszont az időjárás csapadékosabb, ott nedves eljárással dolgozzák fel a kávészemeket. A kávébabot és a gyümölcshúst gépekkel elválasztják egymástól, majd a babot egy speciális folyadékban áztatják, és mossák. Ezután elég 10-15 napi szárítás. A kávét mindkét esetben további tisztításnak, válogatásnak vetik alá, és ezután szállítják el. A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, amelyet folyamatosan emelkedő hőfokon végeznek. Utána derül ki, milyen minőségű a kávé, milyen íz- és illatanyagokkal rendelkezik.
A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint a kávé élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel Kr. e. 300-ban, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek. A másik történet szerint egy Rhazes (852–932) nevű arab orvos a kávét, a quawa nevű élénkítő növényt orvosságként használta, és ő említette Al-Haiwi (A kontinens) című munkájában. 1000 körül Avicenna, a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakja is gyógyszerként használta a kávét. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy először a 15. században Jemenben használták élénkítő hatása miatt, valószínűleg szufi szerzetesek, akik szívesen éltek serkentő szerekkel. Innen került ki, és vált ismertté a társadalom minden rétege számára. A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték.
A kávéfogyasztást itt-ott többször is betiltották. 1511-ben Mekka uralkodói. 1633-ban IV. Murád oszmán szultán záratta be az isztambuli kávéházakat. A kávéfogyasztás bűnnek számított. 1675-ben Angliában II. Károly tiltotta be a kávét, ám a felháborodás miatt nemsokára visszalépett.
A magyar szájhagyományban a „fekete leves” kifejezés a 17. századból származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly azonban elővigyázatos volt és gyanakodott, hogy készül valami ellene, így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe Az úgynevezett „fekete leves”, azaz a kávé fogyasztása a török étkezés elmaradhatatlan kellékeként vált ismertté a középkori Magyarországon. Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regényében 140 évvel korábbra tette e kifejezés használatát: 1541-ben Török Bálint elfogásakor Buda török megszállása során mondták, hogy „Hátravan még a fekete leves”.
